A szívbetegségek okai feltáró fontosabb orvosi kutatások révén (mint például a Framingham – viszgálat, amely 1948 – ben kezdődött Boston egyik elővárosában) kimutatták, hogy a magas vérnyomás (hypertonia) az egyik kockázati tényező. Felnőtt ember átlagos vérnyomásértéke 120/80 higanymilliméter. Akinek a vérnyomása folyamatosan 140/90 felett van, azokról elmondható, hogy magas vérnyomás betegségben szenvednek. Más tényezők – például az életkor – is befolyásolhatják az orvost, mielőtt jövendőbeli páciensét magas vérnyomásúnak minősítené. Általában a diasztolés értéket (második számot) tartják fontosabbnak. A Framingham – viszgálat adatai azt mutatják, hogy a koszorúserek megbetegedése háromszor – ötször gyakrabban fordul elő a magas vérnyomásban szenvedők között, mint a normális vagy közel normális vérnyomásértéket mutatókban. Az Egyesült Államokban a szívbetegségek miatt bekövetkező halálozások arányának csökkenését részben annak tulajdonítják, hogy a magas vérnyomás korai felismerésének és kezelésének feltételei javultak.

A magas vérnyomás jellegzetesen „lopakodó gyilkos”. Gyakran egészen előrehaladott stádiumáig semmiféle tünet nincsen. Az érintett személy esetleg éveken át egészségesnek és erősnek érzi magát, mégis állandó veszélyben él – a szívinfarktusnak, a szív- és vesebetegségeknek rendkívül nagy a kockázata. A magas vérnyomás annak következtében alakul ki, hogy a szív kénytelen erősebben pumpálni, általában azért, hogy leküzdje azt a megnövekedett perifériás ellenállást, amelyet a vérerek összeszűkölése hoz létre. Ez a túlterhelés merevvé és törékennyé teszi az erek falát, és a szív arra kényszerül, hogy növelje izomrostjainak számát, ez viszont még tovább terheli a keringést. Végül a túlterhelt szív megállhat. A vérnyomáscsökkentő gyógyszerek megjelenése előtt a szívelégtelenség volt a magas vérnyomásban szenvedők leggyakoribb haláloka.

Sokat beszéltünk a magas vérnyomás hatásáról, de mi az oka a betegségnek? Itt sokkal rosszabbul feltérképezett területen találjuk magunkat. Az esetek nagy többsége úgynevezett elsődleges magas vérnyomás, ez azt jelenti, hogy a magas vérnyomás nem másodlagos tünet, tehát nem a szervezetben előforduló egyéb baj következménye. Gyakran nem is lehet egyértelmű okot találni.

A vérnyomás természetes szabályozásában az úgynevezett barareceptorok (nyomásingert érzékelő idegvégződések) vesznek részt, ezek a verőerek (például a főverőér vagy a fejverőér) falába beágyazott idegsejtek speciális nyomásézékelő csoportjai. Ha vérnyomás emelkedik, a baroreceptorok riasztják az agyat. Ezután az agyból impulzusok indulnak ki, majd az autonóm idegrendszer útján eljutnak a kis verőerekhez  (arteriolákhoz), és utasítják az érfalak izmait, hogy lazuljanak el, tágítsák ki a verőér belső üregét. Ez több vér átáramlását teszi lehetővé, és csökkenti a perifériás ellenállást. Az eredmény a vérnyomás csökkenése.

Néhány szakember feltételezi, hogy a magas vérnyomás a vérnyomást fenntartó mechanizmus meghibásodása folytán következik be. Ha egy háztartásban a hőfokszabályzót nagyobb hőmérsékletre állítják, akkor a fűtőrendszernek növelnie kell a teljesítményét, hogy megemelje az átlagos hőmérsékletet. Magas vérnyomásban a barometriás (vérnyomás – érzékelő) visszacsatolási (feed – back) rendszer valahol magasabb szintre „állítódik át”, és ennek eredménye a tartósan megnövekedett vérnyomás.

Máskor a meghibásodás kémiai jellegű lehet. A véráramba bekerülő egyes anyagok eltorzíthatják a vérnyomásfenntartó üzeneteket, és ez a verőerek helytelen válaszához vezet. Egyik új megközelítés a szív – agy összeköttetésre összpontosul. Állatkísérletek alapján alakult ki az az elképzelés, hogy a vérnyomás emelkedése csökkenti a félelemérzetet stresszhelyzetekben. Ha valaki arra kényszerül, hogy folyamatosan félelemérzést, aggodalmat, szorongást küzdjön le, akkor végül a szervezete eljut odáig, hogy már nem veszi figyelembe a jelzéseket, és így a vérnyomása állandóan emelkedett szinten marad.