A szívet kívülről teljesen beborítja a szívburok (pericardium). Erős külső zsákja, a rostos szívburok védőhártyát képez, és szalagok erősítik a szegycsonthoz, a gerincoszlophoz és a mellüreg más részeihez, így a szív szilárdan megmarad eredeti helyzetében.

A rostos szívburkon belül vékony, erős kettős hártya van. A szív felszínét borítja be külső rétegével a zsigeri szívburok (epicardium), és visszahajolva hátrafelé és saját maga köré, létrejön a fali szívburok.

Ebben a kettős zsákban néhány csepp szívburokfolyadék van a két lemezréteg közötti keskeny szívburoktérközben. Enélkül a szív erőteljes pulzáló mozgása káros súrlódással és dörzsöléssel járna, a szívburokzsák által biztosított kenő hatás azonban ezt kiküszöböli.

A szív belsejében van egy másik szövet, a szívbelhártya (endocardium), amely a szív üregeit béleli és billentyűit borítja be. Ennek a fényes sejtrétegnek ellenállónak kell lennie az egyes szívverések által keltett nagyfokú belső hidralikus nyomással szemben. A szív vérmentes lezárását is a szívbelhártya teszi lehetővé örökké megújuló akadály építésével, hogy a vér elszivárgása ne fordulhasson elő.