A keringési rendszer állandó feszültségi állapotban működik, amit két ellentétes erő hoz létre. Az egyik a belső nyomás, az amelyet a szívizom fejt ki, amikor összehúzódik és vért présel a test minden részébe elvezető számtalan érbe. Ezt a nyomást a vér folyékony közege közvetíti, az érfalakra neheződő erőként. A második a küldő nyomás, a verőerek és a visszerek körül elhelyezkedő szorító izmok összehúzó hatása, amely a „perifériás ellenállást” hozza létre.

A vérnyomást higanymilliméterben mérik (Hgmm), ez azt a magasságot jelenti, ameddig a vér belső nyomása fel tudja emelni a vérnyomásmérő műszer higanyoszlopát. A barométeres nyomást többnyire ilyen módszerrel mérik. A szfigmomanométer olyan műszer, amely méri a vérnyomást és az EKG – berendezéssel nyerhető információkhoz hasonlóan a keringési rendszer egészének állapotáról értékes adatokat szolgáltat. Ebben az összefüggésben azonban nem nagyon lényeges, hogy maga a szív mennyire működik jól, az egészség és az állóképesség szempontjából alapvető az egész test jó vérkeringése.

Stephen Hales angol lelkész mérte először pontosan állatok vérnyomását; eredményeit 1733 – ben tette közzé.

A szfigmanométer korai formáját Riva – Rocci olasz fogorvas fejlesztette ki 1896 – ban. Hevederrel szorította el az alkart, hogy csökkentse a verőerekben a véráramlást, és higanyoszlopot használt annak a nyomás – küszöbértéknek a mérésére, amelynél a csukló pulzusán érezhető véráráamlás leállt.

A mai tipikus vérnyomásmérő műszerekhez felfújható mandzsetta tartozik, ezt kell a felkar köré tekerni és levegővel felfújni, hogy elszorítsa a kart, és ideiglenesen leállítsa a véráramlást. A műszer kezelője sztetoszkópot helyez a könyöknél vagy az alkaron lefelé vezető verőérre, majd fokozatosan kiereszti a levegőt a mandzsettából. Megfigyeli azt a mximális vérnyomást, amelynél a vér éppen elkezd folyni a leszorítástól megszabadult verőérben – ez a szisztolés nyomás. A mért minimális nyomás, amikor az áramlás teljes és akadálytalan, a disztolés nyomás. A két számot törtvonallal írják le, például 120/80, és százhúsz per nyolcvannak mondják. A higanyoszlopot még mindig széles körben használják mutatóként, de az elmúlt egy – két évtizedben egyre jobban elterjedtek az elektronikus, digitális  változatok.

Ahogy avér áramlik a keringési rendszerben,a nyomása szakaszosan, lépcsőzetesen csökken, ezt úgy fejezik ki, hogy a vér egy nyomásgrdiensen át folyik le. Ez a nyomás a bal kamrában és a főverőérben (aorta) a legnagyobb (átlagosan 100 Hgmm – t ér el, de a szisztolés csúcsok idején a nyomásértékek még magasabbak). Ez a szint az artériás rendszerben egyre kissebbé válik, körülbelül 35 higanymilliméterre csökken, amikor a legkisebb verőerek, a verőerecskék (arteriolák) kapillárisokká kezdenek elágazni. A hajszálerek kis vénákká (venula) egyesülésekor ismét 20 higanymilliméteres csökkenés következik be. A fő visszerekben (venae cavae), már majdnem a szívben, a vérnyomás nullához közeli értéket mutat.

A vér áramlási sebessége hasonló sémát követ. Az összehúzódó kamra erőteljesen hajtja ki a vért, így sebessége a főverőérben másodpercenként körülbelül 30 centiméter. Lefelé haladva a verőérágaban egyre többet veszít sebességéből, és mire eléri a kis verőerecskéket, már csak mintegy 2,5 centiméteres másodpercenkénti sebességgel áramlik. A hajszálerekben szinte már nem is mozog. Mivel azonban a hajszálerek átlagos hosszúsága csak egy milliméter és a vér körülbelül egy másodpercet tölt el bennük, ez az idő elég ahhoz, hogy az oxigént szén – dioxidra és a friss tápanyagokat bomlástermékekre cserélje. Az idő ezen a mikroszkopikus szinten nem jelent problémát. Végeredményben a terület sem probléma: a kapillárisok együttes felülete rendkívül nagy, összesen körülbelül ötezer négyzetméter, nagyobb, mint egy futballpálya, így az oxigén és tápanyagellátás a szövetekben jó.